Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sokkal több lett, mint egy világcsúcs

2017.02.14

 A 25 órás felolvasás 2004 óta íródó történetéről és üzeneteiről  a Regélő folyóirat 2017-es 1. számának alábbi cikkében olvashatnak.
 

Sokkal több lett, mint egy világcsúcs

A rekordokat számon tartó Guiness nevű szervezet bajszos, szemüveges ellenőre végig ott ült a felolvasó asztal mellett Budapesten 2004 februárjában, időnként el is bóbiskolt. De hogy aztán hitelesítette-e a világcsúcsot, az végül senkit sem érdekelt. Mégpedig azért nem, mert olyan mindent elsöprő hangulata volt a 24 órának, hogy az ember napokig, hetekig az élmény feldolgozásával volt elfoglalva! A pesti helyszín végig roskadásig telt a nappali órákban, az éjszakai műszak vezetése pedig egy külön varázslat volt egy nyolc-tíz fős körben. Az éjszaka kellős közepén például bebicegett egy rejtélyes színészforma, féllábú figura a feleségével, és kérte, hogy adjunk nekik egy könyvet. Ahol kinyílt nekik, onnantól olvasták. Így adta át nekünk a sors Árpád visszatérő magyarjainak egyesülését Csaba Kárpátokat őrző székelyeivel az erdélyi író elbeszélésében hajnali fél 3-kor…! Vagy amikor pár órával később, reggel fél 6-kor, még sötétben a nagyszerű zeneszerző, dalszövegíró, előadóművész Dinnyés József frissen, üdén bevágtatott a terembe a gitárjával! Maga köré gyűjtött minket, felolvasta a miami felolvasók pár perce küldött üzenetét, megmutatta a Wass Albert által dedikált könyvét (a Valaki tévedett című novelláskötet régi kiadását), és eljátszotta a Láthatatlan lobogó című verset megzenésítve. Úgy felébredtünk, hogy a végén együtt énekeltük vele! Aztán felolvasta a Csíkszenttamás követet küld című novellát. Soha semmi nem illeszkedett jobban egy pirkadat előtti hangulathoz, mint ez a szépséges nyelvezetével egy az egyben Tamási Áront idéző székely történet! És mindez Dinnyés József gyönyörű kiejtésével. Wass Albert azokban a hajnali percekben a lehető legtisztábban adta át egy székely falu egyszerű, mégis mindent tudó, bölcs öregeinek kiáltását: A csíki havasokban emberek élnek, akiknek jókora adóssággal tartozik a világ! Tartozik a szabadsággal, amit megígért, és tartozik az igazsággal, amit megígért… És a novella főhőse, Áronka elindult az üzenettel a messzi Ámerikába…

Az üzenetek pedig egyre csak sorakoztak, mert egyszerű emberek, színészek és híres közszereplők egyaránt fogadták a hívó szót, jöttek egymást váltva felolvasni és egymást hallgatni. És mindenki elhozta, ami számára a legfontosabb, a lehető legváratlanabb fordulatokat és a legszínesebb kört formálva ezzel. Az ember alig bírta otthagyni a folyamot, mert ahogy az idő telt, egyre nyitottabb állapotban fogadta a szót, s egyre jobban összeállt a kép. A szédületes összkép a kárpát-medencei sorsról. A súlyos csapásokról, a sokszor reménytelen, sűrű, fekete időről, és a legnagyobb mélységekben megőrzött hitről. Az akkor kapott iránymutatások, ha annak az időnek a próbáját kiállták, hogyne lennének igazak a mai időkre! És ha azokat az időket kiálltuk, hogyne tudnánk kiállni a mostaniakat is!
 

Ki lobbantotta fel a lángot 2004-ben?

Mielőtt továbblépünk, álljunk meg egy tisztelgésre az esemény ötletgazdája, egy debreceni fiatalember előtt. Mátyás Szabolcs egy világcsúcskísérlettel szerette volna felhívni a figyelmet a méltatlanul elhallgatott erdélyi író, Wass Albert munkásságára. Továbbá arra, hogy valamilyen szinten ott lenne a helye a gyermekeink tankönyveiben. Az azóta több könyvet is megjelentető (a legnagyobb sikere a „Tudnom kell, mert magyar vagyok” című gyűjteménye) fiatalember arra gondolt, hogy barátaival 24 órán át olvassa szakadatlanul az író regényrészleteit és verseit. Ezzel megdönti a világrekordot, a sajtó felkapja a hírt, ezt meglovagolva szétküldjük az üzenetet: emberek, van itt egy elfelejtett író, szellemi vezető, aki hosszú évtizedeken át Erdélyben és az USA-ban is rengeteget letett a magyarság asztalára! Az ötlet ránézésre sem volt rossz, de arra Szabolcs sem gondolt, hogy mit indít be vele. Mert a hívó szó már a rajt előtt elérte az embereket, köszönhetően az ötletet felkaroló Egyesült Magyar Ifjúságnak, így végül 13 helyszínen párhuzamosan folyt a felolvasás! Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján, az Egyesült Államokban és Magyarországon több százan csatlakoztak 2004 februárjában a kétnapos ünnephez, a 13-ból 10 helyszín (!) a mai határainkon túl volt.
 

Ki élesztette újra a tüzet?

A sikere ellenére az felolvasást életre keltő EMI egyszeri eseményként kezelte a felolvasást. Az ötlet elszunnyadt, ám öt évvel később a Pilis-Hargita vándoraival sikeresen újjáélesztettük. Alaposan próbára tette az erőnket a debreceni, pesti és országos szervezés, de megérte az áldozat. Ezt a 17 település csatlakozása jelezte, de a 2009-es beszámolóból is kiderül: „Hajnal 4-kor jön Nagybányáról az üzenet, és ugyanezt az érzést fogalmazza meg, amit mi a fővárosban megélünk! Hogy hiába nincs semmi előre eltervezve, hiába kötetlen a felolvasás menete, egyetlen nagy terv mintha mégis érvényesülne! A szebbnél szebb tájakon ugyanaz a kormányosunk minden településen, Wass Albertnek hívják. Az Író mindenkit hív haza. Haza, haza, haza! Az Író mindnyájunk szívében elülteti a gyermekáldás, a teremtő munka és a földdel, a Természettel vállalt közösség szentségét. Az Író újra és újra szól a jelen magyarjaihoz: munka, összetartás, igazság, békesség és derű segítenek bennünket győzelemre.”
 

Így hozta el a Kárpátok közé az egységet

Az élmények erejét a csatlakozók számának növekedése jelezte. Ahol ugyanis egyszer felolvastak, ott többnyire a következő években is megszervezték az együttlétet, így 2010-ben 32, 2011-ben 45, 2012-ben 44, 2013-ban 41, 2014-ben 48 település, 2015-ben 65, tavaly 64 helyszín csatlakozott. A 2011-es éjféli körkapcsolás beszámolója így mesélt a felolvasás közben megtapasztalt összetartozás erejéről: „A dombóvári helyszínen felhangzott a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalunk. A picike pesti teremben az ének első hangjaitól kezdve megszűnt minden zizegés, mozgás, keresgélés, megálltunk a hangszóró körül, és önkéntelenül elkezdtünk énekelni a dombóváriakkal… Gyanítom, hogy ez mindenhol hasonlóképpen zajlott. Később akárhányszor visszaidéztem azokat a perceket, azt láttam, megtapasztaltuk, milyen valóban EGYÜTT LENNI a Kárpát-hazában. Egységben, úgy ahogy az erdélyi író azt megálmodta. De közben Ég és Föld is összekapcsolódott bennünk, olyan érzésem volt, mintha azokban a pillanatokban, jó értelemben véve belegyökereztünk volna a drága magyar anyaföldbe.”


Ha így működik az összefogás...

A létszám 2009 óta megtapasztalt növekedéséhez egy fontos gondolatot fűzök hozzá Böjte Csabától: „Ha valaki nem hiszi el, hogy milyen sok jó ember van, tegyen valami jót, és meglátja, mennyien fognak melléállni.” A ferences szerzetes gyöngyszemét a kezemben forgatva tovább lépek, és kimondom, nem megoldás a karba tett kéz! Ha a dolgok így működnek, ahogy fent leírtam, akkor miért is lenne megoldás? Nem megoldás, hogy „hagyjuk ezt a rohadt politikát, úgy sem tudsz velük mit csinálni”! Vagy az sem megoldás, hogy elmegyünk, leszavazunk, arra, ami van, „ennél többet nem tehetünk, mert ezek közé úgysem lehet bekerülni”. Mert itt az élő példa, hogy egyetlen fellobbanó láng mekkora országos tüzet tud teremteni, aminél rengeteg ember megmelegszik. És ennek a tűznek a hatóereje nem áll meg a civil szinten, igenis képes befolyásolni az ország döntéshozóit, márpedig akkor már a politikánál tartunk! A felolvasások erejének növekedését ugyanis egy közös petíció beadására használtuk fel, amiben kértük az elsüllyesztett írók beemelését az oktatásba. Ez azért jópár ezer ember akarata, s mi ez, ha nem társadalmi akarat? Mi ez, ha nem a színtiszta jelzése annak, hogy nem alszunk, nem birkák vagyunk, nem szavazógépek vagyunk, hanem élő, öntudatos magyar emberek?! Nem csoda, hogy az akkori államtitkár udvarias levélben válaszolt, és felhívta rá a figyelmünket, hogy a készülő új alaptantervben helyt fog kapni Wass Albert, ahogy aztán ez meg is történt. Ilyen megközelítésben a civil szerveződés is politika, méghozzá hasznos és felelősségteljes politika!
 

A legfőbb üzenet: belesimulni az isteni törvényekbe

Az utolsó átgondolandó tételünk, hogy sokak szemében Wass Albert akkora szálka, hogy az egyik politikai erő a 2014-es kampányában megígérte, hogy ha hatalomra jut, kiveszi az alaptantervből. Válaszként a saját megéléseimet írom le. Közel az összes művét elolvasva ki tudom zárni, hogy bárki ellen is uszított volna, hogy bármelyik népet is gyűlölte volna, netán antiszemita lett volna. Az ebben kétkedőknek elég napról napra felidézni az egyik legszebb gondolatát, és tegyük is meg, mert az ilyeneknek gyógyító hatása van: „Hiszek a jóban, igazban, szépben. Minden vallásban, és minden népben. És Istenben, kié a diadal… És maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel, ember és magyar.” Legalább ilyen fontos támpont Wass Albertnél a kevesek által ismert Összetört esernyő című novella. Ebben egy kisfiú szemszögéből láttatja az örökké ajándékokat és szeretetet osztogató Őszapót, a gyerek családjához a faluból feljáró zsidó fakereskedőt. Őszapó élete a falubéliekben is erős kötődést alakít ki, mert amikor a „világ az ördögök útjára lép”, minden eszközzel segítik, és menekítik a deportálás elől, de ő inkább vállalja a halált: „Hát hogy hagyhatnám itt ezeket a hegyeket?! Ez az ország a hazám.” Az esernyő, amivel az utolsó pillanatig védte az igazságot a támadói ellen, felkerült a falu templomának a falára…

Tegyük hozzá, a mezőségi Válaszúton született író „románellenes háborús bűnösként” eredetien jelenítette meg a román pásztorok lelkületét is, hisz emiatt jelenhetett meg románul is a Funtineli boszorkány című regénye!

Talán azért van olyan vegyes megítélése Wass Albertnek, mert emellett az „esernyős igazság” mellett rendre kiállt, még akkor is, ha közben keményen meg kellett mondania a magáét románnak, szovjetnek, zsidónak vagy kommunistának. Olykor súlyos ítéleteket mondott ki, de sohasem faji alapon. Ráadásul Wass Albert megmondta a véleményét a magyaroknak is, például abban a novellájában, melyben a magyar szentek az Úristen elé igyekeznek, hogy oldja fel a nemzetünket a csapások alól. Végül Úr Jézusig jutnak, aki azt mondja Szent Lászlónak: „Nagy benned a szeretet, de nagy benned az indulat is…” És azt az üzenetet kapják, hogy „a magyar harcok által lett hatalmas, harcok által kell megkisebbíttessék és megpuhíttassék”, továbbá „az igaz drágakő egyre fényesebben ragyog a mester próbái alatt”. Ez pedig olyan üzenet, amit észre kellene vennie végre jobbnak és balnak egyaránt ebben az országban. Mert színtiszta igazság, jómagam nagyjából nyolcszor futottam neki ennek a szelídítendő magyaros indulatnak, amikor a magyarságépítő tapasztalataimat elemeztem a most íródó könyvemben.

Számomra a munkásságában a legjelentősebb tétellel zárom a gondolatsort. Wass Albert az általam ismert magyar regényírók közül a legközelebb jutott az Élet egyik legfontosabb alapigazságához. Nála így hangzik: „Isten törvény. A szeretet és jóság törvénye. Az örökkévalóság törvénye. Az élet törvénye. Az igazság, az összhang, a szépség, a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriás naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a legapróbb porszem. Ez a megdönthetetlen erejű törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar szóval. S valahányszor engedelmesen beállunk ennek a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a törvény, amely bennünket létrehozott és életben tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség, se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még csak meg sem félemlíthet bennünket.”